Hallgatóink mondták
Hallgatóink mondták
a Megvilágosodás Intenzív Elvonulás kurzus után:
Mit gondolsz, mennyiben lesz más az életed ezután?
Mi az, amiről úgy gondolod, hogy biztosan másképpen fogod majd csinálni?
"Tudom, hogy a görcsös akarás nem old meg semmit. Már látom, hogy van magasabb összefüggés rendszer is, aminek az átlátása és megértése közelebb visz a problémák megértéséhez, és jó kezeléséhez. Már kevésbé félek az elutasítástól, és a nemektől, nagyobb erőt érzek ahhoz, hogy ezeket valóban megoldjam, és inkább kihívásnak tekintem, mint annak, hogy már megint el akar valaki tiporni." M. Zs.
"Másképp látom az életet, önmagam, az életemben felmerülő helyzeteket, nem aggódom, mert tudom, hogy minden értem van, minden szeretetből van, és minden, ami velem történhet, rajtam múlik. " P. I.
"Mivel hiszek abban, hogy a belső világ teremti a külsőt, így ha a belső világ tisztul, értelmet talál, a külső világ is ehhez igazodik. Ezért hiszek és bízok benne, hogy sok minden változni fog anyagi síkon (kapcsolatok, anyagiak, munka). A szándék rá már megvan." B. P.
"Tolerancia, együttérzés-beleérzés. Hozzáállás teremtéshez, munkához!" V. D.
Hallgatóink mondták
Ember és szimbólumai jelképek Tarot-ban
kurzus után:
Miért érzed hasznosnak ezt a tanfolyamot?
"Mert egy olyan önmegismerésre/önmotiválásra is alkalmas eszközt ad az egyén kezébe, ami kézzel fogható, ráadásul az élettel kapcsolatban mély tudásbázis áll mögötte. Ezzel közelebb hozza az események megértésének esélyét." V. L.
"Sok új információt kaptam az élet megértéséhez, rávilágított olyan dolgokra, amit csak sejtettem, vagy még csak nem is sejtettem." D. D.
"Az egész élet mozgatórugóiról kaptam egy átfogó képet. Sok mindent másképp látok, és olyan eszközt kaptam a kezembe, amely iránytűként segít a nehéz helyzetekben." M. Zs.
"Nekem a tudásomat bővítette, és mint önismereti minta is sokat adott. Ezen keresztül jobban tudok kommunikálni a klienseimmel." M.K.B.
"Most ismétlem már másodszor, de még mindig több dologra csodálkoztam rá. Más szinten más összefüggéseket mutatott." V. J.
Hallgatóink mondták
a Three in One A szakma eszközei kurzus után:
Miben segített neked a tanfolyam? (minek megértéséhez, megoldásához vagy eléréséhez kerültél közelebb ennek a tanfolyamnak az elvégzésével?)
"Abban, hogy tiszteljem a saját magam és mások választásait. Ráébredtem, hogy milyen sok félreértés van/volt az életemben, mert nem vagyok, voltam tisztában mások valódi indítékaival. Az ösztönös ellenreakciók helyett inkább tudatos objektivitásra van szükségem." K. E.
"Sokkal közelebb kerültem Önmagamhoz." N. B E.
"Önmegismerés, önismeret, emberek ismerete... Felismertem magamban zajló folyamatokat, mások cselekedeteit átértékelem." D. B.
"Megbizonyosodtam arról, hogy amit eddig is sejtettem, hogy saját magamat korlátozom, és a megfelelő eszközökkel ezeket a korlátokat áttörhetem." V. L.
Hallgatóink mondták
az AHA pszichológia kurzus után:
„Akkor kezdtem Móni pszichológia (majd tranzakció analízis) kurzusára járni, mikor a nagy Internetes összeomlás volt. Mint a HarmoNet tulajdonosának, nekem is összeomlóban volt az életem. Mint pedagógus-grafológus, rengeteg pszichológiát tanultam már addig is, hatszázszor szétolvasott könyvtáram volt. Azt hittem, végig fogom unni. Szédületes volt, ahogy felépült bennem egy más fajta, egyszerűbb, világosabb pszichológiai tudás. Ahogy felépült bennem új önmagam – és ahogy megtarthattam magammal együtt az azóta legrégibb lélekkel foglalkozó online női magazint.”
Gáspár (Bucher) Kati
„Móni óráin, amikor sorra vettük, hogy kinek milyen életjátszmája van, milyen programokat írt, ezek nagyon mély felismerések voltak. Nagyon hasznos volt, mert így értelmezni tudtam saját élethelyzeteimet. Ráláttam az ismerőseim, barátaim, szeretteim viselkedési mintáira – arra, hogy ki mit miért csinál, – és ezáltal már változtatni is tudok rajtuk. Tehát: csinálom, értelmezem, megértem, és utána ott a lehetőség, ott az eszköz a kezemben arra, hogy máshogy csináljam. Őszintén köszönöm.”
Borka Petra
„Ezek az órák ébresztettek rá, hogy mindenkinek szüksége van az önismeretre. Ha magamat ismerem, akkor ismerem a többi embert is. Ahogy én működöm, ugyanúgy működnek a többiek is. És ha tudom, hogy hogyan működnek, akkor megértem őket, és elfogadom a többi embert is. Mindenkinek szüksége van arra, hogy ismerje és értse önmagát, és ezáltal mindenki mást is. Sokkal élhetőbb így az élet, ezt itt értettem meg, és nagyon hálás vagyok érte.”
Pehl Ildikó







